fehér logóoktatás ikonja, piros
Képzések
Online jelentkezés

Rólunk

Oktatás évtizedes tapasztalattal

30 év alatt több, sok ezer diák vizsgázott sikeresen és szerzett piacképes szakmát

tesla kép

Cégünkről

nyíl dekor

A kezdetektől napjainking

1990-ben egyszemélyes vállalkozásként és csak személygépkocsi kategóriában- egy Ladával indult a képzés.1995- től a tanulói igényeknek megfelelően folyamatosan bővült a képzési paletta tehergépkocsi, nehézpótkocsi, majd autóbusz kategóriákban.  2004-ben vállalkozásunk Kft-vé alakult és azóta valamennyi jármű kategóriában, illetve szakmai képzésekben és vizsgáztatásban is jelen vagyunk. Több szakképző centrummal ápolunk sikeres partneri kapcsolatot. A munkaügyi központok által szervezett képzési programok rendszeres képzői vagyunk. A segédmotortól a vitorláshajóig, a targoncától az úthengerig - az intézménytakarítótól az aranykalászos gazdáig széles palettán végzünk képzést és vizsgáztatást.2006 óta járművezetői vizsgabiztosként, valamint szakmai vizsgákon vizsgabizottsági tagként is közreműködnek kollégáink.

Mindennapjaink része az versenyszférában való részvétel mellett a helyi közösségek, iskolák támogatása.Felnőttek és gyerekek tanítása örömteli tevékenység, melyet nem munkának élünk meg, büszkék vagyunk, hogy azzal foglalkozhatunk, amit igazán szeretünk. A jövőre új kihívásként tekintünk, hiszen a szakképzés környezete állandó változáson megy keresztül. Iskolánk működésére mindig az innováció és a megújulásra való törekvés volt jellemző: eszközeink, járműparkunk, szimulátoraink valamint ügyfélszolgálati irodáink, saját rutinpályánk mind ezt képviselik. 

Az országban azon kevesek között vagyunk akik rendelkezünk saját rutinpályával, modern technikát képviselő oktató járművekkel és munkagépekkel folyik a képzés több mint 30 géptípusban. 2021-ben a környezettudatosság jegyében az országban elsőként a csúcstechnikát képviselő Teslát vontunk be oktatójárműveink sorába.Végül, de nem utolsó sorban az "Év Felnőttképző Intézménye" oklevelét vehettük át a Bács -Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamarától, ez méltó igazolása a több, mint 30 év felnőttképzésben eltöltött munkánknak.

Miért tanulj nálunk?

nyíl dekor

30 év alatt több, sok ezer diák vizsgázott sikeresen és szerzett piacképes szakmát

- Magyarországon elsőként nálunk tudsz Teslán tanulni vezetni.
-Csak nálunk tudsz  helyben, saját rutinpályánkon kényelmesen, nyugodt körülmények között, felesleges utazgatások nélkül gyakorolni: Nem Tesco, Penny parkolóban, ami nem is megengedett.
-Csak nálunk tudsz helyben lévő, modern oktatóbázisunkon a szóbeli vizsgákra felkészülni.
-Csak nálunk tudsz Kiskunfélegyházán vizsgázni: Motoros-, teherautós- és buszos tanulóink számára a rutin- és járműkezelés vizsgákat Kiskunhelyben megszervezzük.  
-Csak nálunk tudsz helyben gépkezelő vizsgát tenni.

félegyházi pékségfélegyházi pékségfélegyházi pékségfélegyházi pékség

Oktatóink

nyíl dekor

Ismerkedj meg velük egy kattintással!

Tanulni és tanítani: öröm.

Bajzák Tamás

B kategória

Bajzák Tamás

Suzuki Swift
Manuális
Fiatal oktatóként célom az, hogy nyugodt légkörben, toleráns és szabálykövető vezetőkké váljanak a tanulók, csökkentve ezzel a közúti balesetek számát. Fontos, hogy minden helyzetben a megfelelő döntést tudják meghozni, pontos ismereteket szerezzenek, hogy élmény legyen a vezetés.
Tovább a profilhoz

Miklós Zoltán

Járművezető-oktató

Miklós Zoltán

Volkswagen Polo
Manuális
Kiskunfélegyháza, Kecskemét
Nagyon fontosnak tartom a biztonságos és önálló vezetés megtanítását, hiszen mentős szakmámból kifolyólag rengeteg közúti balesettel találkozom nap mint nap. Mindig is szerettem embereken segíteni, de hiányzott a tanítás az életemből, most ezzel teljessé vált.
Tovább a profilhoz

Süveges Betti

OKJ-s képzések

Süveges Betti

Tovább a profilhoz
Járomi Gyula B, C, D kategória gyakorlati szakoktató

Járomi Gyula

B, C, D kategória gyakorlati szakoktató

Járomi Gyula B, C, D kategória gyakorlati szakoktató

Járomi Gyula

Tesla model 3
Manuális
Kiskunfélegyháza
B, C, D kategória gyakorlati szakoktató
Tovább a profilhoz
Alács Tibor vagyok elméleti szakoktató.

Alács Tibor

Elméleti szakoktató

Alács Tibor vagyok elméleti szakoktató.

Alács Tibor

Elméleti szakoktató
Manuális
Kiskunfélegyháza
Alács Tibor vagyok elméleti szakoktató. C, D, T kategóriás jogosítványok elméleti részét oktatom.
Tovább a profilhoz

Flottánk

nyíl dekor

Válaszd ki a Neked megfelelő járművet!

Automata - manuális? Hosszabb - rövidebb? Családi - városi?

Mercedes-Benz A180D

Mercedes-Benz A180D

B

kategória
Mercedes-Benz A180D

Mercedes-Benz A180D

Mercedes-Benz A180D
Manuális
Kiskunfélegyháza
Tovább az autóhoz
Motowell Elenor

Motowell Elenor

AM

kategória
Motowell Elenor

Motowell Elenor

Motowell Elenor
Manuális
Kiskunfélegyháza
Tovább az autóhoz
SACHS Bikes

SACHS Bikes

AM

kategória
SACHS Bikes

SACHS Bikes

SACHS Bikes
Manuális
Kiskunfélegyháza
Tovább az autóhoz
Junak 901 segédmotor

Junak 901 segédmotor

AM

kategória
Junak 901 segédmotor

Junak 901 segédmotor

Junak 901 segédmotor
Manuális
Kiskunfélegyháza
Tovább az autóhoz
Yamaha YBR-125

Yamaha YBR-125

A1

kategória
Yamaha YBR-125

Yamaha YBR-125

Yamaha YBR-125
Manuális
Kiskunfélegyháza
Tovább az autóhoz
Kawasaki ER-5

Kawasaki ER-5

A2

kategória
Kawasaki ER-5

Kawasaki ER-5

Kawasaki ER-5
Manuális
Kiskunfélegyháza
Tovább az autóhoz
Kawasaki ER-6N ABS

Kawasaki ER-6N ABS

A

kategória
Kawasaki ER-6N ABS

Kawasaki ER-6N ABS

Kawasaki ER-6N ABS
Manuális
Kiskunfélegyháza
Tovább az autóhoz
Tesla model 3

Tesla model 3

B

kategória
Tesla model 3

Tesla model 3

Tesla model 3
Automata
Kiskunfélegyháza
Tovább az autóhoz
Mercedes-Benz A180D

Mercedes-Benz A180D

B

kategória
Mercedes-Benz A180D

Mercedes-Benz A180D

Mercedes-Benz A180D
Manuális
Kiskunfélegyháza
Tovább az autóhoz
VW Polo gépjármű

VW Polo

B

kategória
VW Polo gépjármű

VW Polo

VW Polo
Manuális
Kiskunfélegyháza
Tovább az autóhoz
Opel Vivaro

Opel Vivaro

B+E

kategória
Opel Vivaro

Opel Vivaro

Opel Vivaro
Manuális
Kiskunfélegyháza
Tovább az autóhoz
Traktor gépjármű

Traktor

T

kategória
Traktor gépjármű

Traktor

Traktor
Manuális
Kiskunfélegyháza
Tovább az autóhoz
Man teherautó

Man teherautó

C

kategória
Man teherautó

Man teherautó

Man teherautó
Manuális
Kiskunfélegyháza
Tovább az autóhoz
Man tehergépjármű

Man tehergépjármű

C

kategória
Man tehergépjármű

Man tehergépjármű

Man tehergépjármű
Manuális
Kiskunfélegyháza
Tovább az autóhoz
Ford Transit

Ford Transit

D1

kategória
Ford Transit

Ford Transit

Ford Transit
Manuális
Kiskunfélegyháza
Tovább az autóhoz
Bova busz 01

Bova busz

D

kategória
Bova busz 01

Bova busz

Bova busz
Manuális
Kiskunfélegyháza
Tovább az autóhoz
BOVA busz gépjármű

BOVA busz gépjármű

D

kategória
BOVA busz gépjármű

BOVA busz gépjármű

BOVA busz gépjármű
Manuális
Kiskunfélegyháza
Tovább az autóhoz
Irizar busz

Irizar

D

kategória
Irizar busz

Irizar

Irizar
Automata
Kiskunfélegyháza
Tovább az autóhoz

Prémium tanpályánk

Gyakorló pálya

Kiskunfélegyháza, Csanyi út

Kezdd a járművel való ismerkedést biztonságos, forgalomtól és kíváncsi tekintetektől elzárt helyen!

Nézd meg milyen itt vezetni!

Pillants bele egy gyakorlati órába.

Az oktatópálya képekben

Irodáink

Csapatunk

Dencs Krisztián - irodavezető

Dencs Krisztián

irodavezető
Süveges Betti- felnőttképzési referens

Süveges Betti

felnőttképzési referens

Képek az irodáról

Online jelentkezés

Köszönjük! Kérlek várj míg átirányítunk!
Upsz! Valami hiba történt. Nézd meg, hogy mindent jól töltöttél-e ki vagy próbáld meg később!
diáklány